Randiprogramok A-tól Z-ig

2025.09.22

Akár most bontakozik a kapcsolatotok, akár már régóta együtt vagytok, ezek a randiötletek segíthetnek új lendületet vinni a mindennapokba — és talán olyan élményekben is részetek lehet, amikre eddig még nem is gondoltatok. 

Az észak-karolinai Stephanie Booe indította útjára ötletét, ami azóta párok ezreit mozgatta meg és tette kíváncsivá: ez az abc randizás. Ez egy olyan egyszerű, de nagyszerű módszer, amivel rendszeres közös, minőségi időtöltést tudtok becsempészni a sűrű hétköznapokba. Szórakoztató és kreatív módja ez az egymásra fordított időnek, főleg azért, mert tudjuk, hogy egy idő után forgatókönyvszerűen elvész a párok életéből a randevú. Vagy ha nem is vész el, akkor a megszokások kezdik el meghatározni a programokat. Mindig ugyanabban az étteremben, ugyanazokat az ételeket rendelve beszélgetünk ugyanazokról a hétköznapi dolgokról, mint máskor. Ezt könnyen kiküszöbölhetjük az abc randik segítségével, amikoris csak a fantázia szabhat határt annak, hogy éppen milyen élményt bújtatunk az abc betűi mögé. Szerintünk egy próbát mindenképp megér.

ABC randi

A – Art mozi, alkotói délután, alkonyati séta, airsoft-csata, alternatív zenei koncert…

B – Bowling, borkóstoló, biciklitúra, barbeque parti, botanikus kert látogatás…

C – Cukrászda, cirkusz, céllövés, cicamúzeum…

D – DIY-projekt, dartsozás, desszertkóstoló, diszkó…

E – Evezés, esti fürdőzés, erdőjárás, edzés közösen…

F – Főzőtanfolyam, filmmaraton, falmászás, festés…

G – Gördeszkázás, gasztronómiai túra, golf, grillparti, galéria látogatás, geocaching…

H – Hétvégi kiruccanás, házibuli, hangulatos vacsora, hegymászás, helyi történelmi séta…

I – Improvizációs este, interaktív múzeum, infraszaunázás, ingyenes koncert…

J – Játék est, jazzklub, jégkorcsolyázás, jet ski, jótékonykodás…

K – Képzőművészeti kiállítás, kerámia festés, kreatív fotózás, kutyasétáltatás menhelyen, kertészkedés…

L – Lovaglás, levélírás egymásnak, léggömbfesztivál, lámpás eregetés…

M – Mini golf, madárles, mozi, múzeum, masszázs…

N – Nosztalgia este, napfelkelte/naplemente nézés, nordic walking…

O – Opera, olvasós randi, origami, olasz étterem…

P – Piknik, paintball, puzzle, pizzasütés, papírsárkány eregetés…

Q – Quizz est, qigong, quiche sütés…

R – Rollerezés, retro helyek felfedezése, romantikus séta, Római fürdő

S – Sütögetés, sétahajózás, sakk, street food, sushi készítés…

T – Túrázás, tropicarium, tenisz, társasjáték, termálfürdő…

U – Utazás, úszás, ujjal festés közösen, új gasztronómiai élmény…

V – Vásárlás, vitorlázás, városnézés, vízi sportok, videójáték…

W – Wellness, waffle sütés, whisky múzeum…

X – Xbox-játékest…

Y – Yoga, yachtozás…

Z – Zen meditáció, zongora koncert, zumba óra, zenés program…

Ha pedig végighaladtatok a randikon, akkor további kihívásokat rejt a magyar abc, az állatkert látogatástól a gyertyaöntésig kitalálhattok bármit.


Share
© 2025 Kupidóprojekt. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el